Látvány és gyertyaláng
Sokan voltunk, elment szeretteinkre emlékeztünk ma, megidézve a régmúlt édes pillanatait.
A természet különleges hangulatot varázsolt, és aranysárga szőnyeget terített a lábunk alá a lehulló faleveleket rendezgetve. Az ősz párás lehelete misztikus ködbe borította a helyszínt, mintha finom fátyollal óvná az itt alvók nyugalmát.
Szótlanul ballagunk a sírok között, szemünk előtt lassan pereg a film, újabb és újabb szereplőkkel. Megjelennek régen elment szülők, gyermekek, barátok, akikkel látvány és gyertyaláng nélkül beszélgetünk, kiket érintés nélkül megsimogatunk.
Fájó emlékek tárulnak fel egy véget nem érő pillanatba kapaszkodva. A sírhalmok sora az élő virágok sokszínű gyönyörűségében pompázva jelképezi, hogy nem felejtettük el azokat, akiket a Jóisten magához szólított.
A fejfák felé fordulva elmondunk magunkban egy imát, és lassan elindulunk a kijárat felé. Az út bal oldalánál áll egy régi kőszobor, egy személy, hátán kereszttel.
Arca megtört, a rideg kő a lélek fájdalmát sugározza. Megérint a látvány, újabb mély benyomás egy különleges nap befejezéseként.
Égjenek a gyertyák szeretteinkért, lángjuk jelképezze a találkozás reményét Krisztus fényében. Sztányi István