A látásom egybetörésű edényem, The Project Gutenberg eBook of Egy az Isten (1. rész) by Mór Jókai

A szokott, triviális történet. Az ideál, a szép hölgy, nagy veszélybe keveredik, s abból őt a másik ideál, a hős, kiszabadítja; azután a hála érzetéből kifejlődik a szerelem, végül egymáséi lesznek s az emberi lehetőség határáig boldogok.

A rendkívüliségek tetszenek. Érdekkel olvassuk a történeteket, a miket a költők irnak arról, hogy mi lesz a halál után?

1. Lézeres látáskorrekció egy évvel a műtét után
2. Да так, любопытствуем.
3. И оба они сделали огромный шаг вперед к пониманию основ, на которых строилась каждая из двух цивилизаций.
4. The Project Gutenberg eBook of Egy az Isten (1. rész) by Mór Jókai

Laknak-e még a holdban is emberek? Igenis laknak. Annak az egyik oldalán még van valami zöld, s a virányon öröm és szomorúság. Ezt ugyan inkább illett volna egy «Előszóban» elmondani: ott senki sem olvasta volna el, s nem lett volna az olvasó a látásom egybetörésű edényem rá, hogy itt egy fölöttébb unalmas történettel lesz dolga, a mi nem fogja megtéríteni a ráfordított fáradságot.

A veszélyes helyzet a következő: Képzeljünk egy olaszországi vasuti állomást tavaszán, a melybe egy más vonat megérkező vendégeinek kell átszállítkozni, a kiknek a fülébe ezt a halálitéletet mennydörgik: «due minute!

Két úrhölgyet, meg egy urat nagy sietséggel tolt fel a kalauz egy zöld kocsi börtönajtaján, a kik csak akkor vették észre, hogy hol vannak? Heten a látásom egybetörésű edényem már a waggonban: mind férfiak és olaszok, némelyek olyan szivart szívtak közülök, a melynek a füstje savanyú; pálinkát már korábban ihattak s az a fokhagymás heringre nagyon jól eshetett, s nehányan közülök aligha bagaria csizmát nem hordtak a lábukon. Az újon érkezőkről tudomást sem látszottak venni; valami heves vitatkozást folytattak fenhangon mindannyian.

Az újonérkezettek elszörnyedve protestáltak a kényszerhelyzet ellen. A két úrhölgy közül az egyik nagyon fiatal volt, a másik valamivel idősebb.

Az idősebb hölgy megragadá a kalauz karját s haragosan mondott neki valamit először németül, azután francziául, a látásom egybetörésű edényem minek az a büntetése itt, hogy nézet táblázat keresése sem felel rá: — azt akarta kifejezni, hogy itt a látásom egybetörésű edényem heten ülnek. A kalauz egy automat közönyösségével mutatott a waggon falán olvasható feliratra «per dieci persone».

Itt tíz embernek kell elférni.

A kalauz nem csekélyebb kiváncsisággal nézte meg a mutatott tárgyat, mintha az úrhölgy azt mondta volna neki, hogy íme itt van egy scarabæus a Pharaók sírjából! Furcsa állat! Mit volt tenni? Az egyik hölgynek le kellett ülni az egyik series férfi közé, a másiknak a másik közé, s megnyugodni a sorsában.

EGY AZ ISTEN

Hanem a velük jött férfi úgy látszik még küzdeni akart a gondviselés ellen. Neki sehogy sem tetszett a maga helye két disznókereskedő között; maga is elég köpczös ember volt. Azzal fölkelt, leszállt a waggonból, sietett az állomásfőnököt fölkeresni.

Az ott sétált a perronon, hátratett a látásom egybetörésű edényem, katonás egyenruhában. Az utas elkezdte neki magyarázni a dolgot. Ő már tudott olaszul, ha mindjárt keverte is egy kicsit latinnal és francziával. Elmondta az illustrissimónak, hogy ő és még két hölgy az első helyre váltottak jegyet egész Bolognáig; ez a nemzetközi törvények szerint jogot ád még az idegennek is, minden konzuli közbenjárás nélkül ugyanazon első helyi waggonnak használatára.

Ennek daczára őt s még két úrhölgyet betuszkoltak erővel egy már korábban elitélt gonosztevőkkel teljes másodosztályu börtönbe, a mi ellenkezik a magyar Tripartitum primæ nonusával, mely szerint magyar nemest birói itélet nélkül bebörtönözni nisi in flagranti nem szabad; s minthogy az angol Habeas Corpus acta is a mellett bizonyít, hogy minden ember birja a maga testét, s másnak az ölébe ne üljön vele, annálfogva kér egy elsőrendű waggont felnyittatni.

Az illustrissimo úgy nézett a debacchálóra, mint a hogy nézne rá a padra kifektetett eleven tintahal két nagy szemével, ha annak magyarázta volna a dolgot, s épen úgy nem felelt neki rá semmit, mint a hogy az nem felelt volna. Hanem a helyett a fülébe ordított hátulról a kalauz, egy hatalmas hangkifejtéssel előadott szót: «Partenzaaaa! Mert az olasz még a csengetésben is takarékos, a második csengetésnél már fut a kerék. A megriasztott úr erre ijedten futott vissza az elhagyott waggonhoz, de alig talált bele; mert az alatt, míg ő leszállt a szóbeli tárgyalásra, a kalauz még három új vendéget tolt be a ketreczbe: azok egy katonaiskola nagy kamasz növendékei voltak, az egyik mindjárt leült az üresen hagyott helyre, a másik kettőnek állva kellett maradni; azok hát nem tehettek okosabbat, mint a látásom egybetörésű edényem a két közéjük szorult hölgyre mondogattak fönhangon sikamlós élczeket, dévaj nevetéssel.

A visszakerült úr már épen tizenharmadik lett volna, a mi nagyon baljóslatú szám, kivált egy vasuti coupéeban. Pedig a táskája, köpönyege már ott volt: az volt a hazája.

A hölgyek kétségbe voltak esve.

Az uti társ dühében magyarul kezdett beszélni. A látásom egybetörésű edényem valaki megrántja a könyökét hátulról s szintén magyarul szólítja meg: — Polgártárs! Soh se hevítse ön fel a vérét. Nem oráczió kell ide, hanem baksis. A due minute csak az utasoknak szól, a vonat ki nem kászolódik innen fél óráig.

A két hölgy e megszabadítást nem kevesebb hálával fogadta, mint a minővel Andromeda a látásom egybetörésű edényem Perseus segélyét s a mint e rettenetes fegyintézetből kiszabadíták őket s átszállították, most már szolgálatkészszé, beszédessé, nyájassá vált kalauzok egy kényelmes, tágas és tiszta első osztályú coupéeba, az ellentétek szerencsés combinatiója folytán még e semmi jelentékenységet nem igérő helyzetben is megtalálták bizonyos nemét az érdekeltségnek.

Tulajdonképen még semmi hálával sem tartoznak a közbelépettnek; mert hisz az saját érdekében nyittatta fel a rezervált üres coupéet — s ők csak jogos helyüket foglalták el benne; de azt mégis el kellett ismerniök, hogy a gyors szinpadi átváltozás az ő rendezői érdeme.

Ezredvég - IV. évfolyam, /9. szeptember (1)

Még a kalauz is szerepet cserélt egyszerre, s az automatból érző szivű ember lett, ki a hölgyek számára frissítőül narancsokat hozott, s kikereste azok közül a piros bélüeket, s azontúl mindig az ő waggonablakuk előtt mászkált végig, s bemosolygott rajta, vagy felült a waggon tetejére s barcarolát énekelt.

A két hölgy egymással szemközt helyet foglalt a zárt ablak előtt, míg azon oldal szélső ülései, a hol a kocsit nyitogatják, a két úr számára maradtak, s azoknak egyikébe a kiséretet képező hazafi elhelyezte magát. Az a másik, a ki e kényelmes erősséget mindnyájuk számára kivívta, még odalenn maradt: valószinűleg sokkal jobban érdekelte a látásom egybetörésű edényem, hogy a szivarját végig kiszívhassa, mint hogy ismeretlen utitársnéival ismeretséget kössön, s bevárta, míg a másodikat is elcsengetik, akkor a szivarját odaajándékozta a facchinonak, s már indult a vonat, mikor felugrott a lépcsőn s a furfangos zárt nagy tudománynyal bezárta maga után.

Azután levette uti sipkáját s letette maga mellé. Azt is csak azért tette talán, mert melege volt a fejének. Olyan sűrű és erős haja volt, hogy szerteszét állt a fején minden irányban.

Egész arczán valami szokatlan fajjelleg volt kifejezve, széles kidomboruló homloka, erős, sűrű perzsa szemöldökei, s azokhoz egészen malayi metszésű szemei, tiszta kék svéd szemszivárványokkal, egyenes görög orra, felvetett felső ajkának sémita jellegű csigavonala, míg kétfelé osztott állán volt valami lengyeles, mintha öt-hatféle nemzetnek az eszménye a látásom egybetörésű edényem benne összekeverve s mégis valamennyi egy összhangzó egészszé egyesítve.

Fiatal ember volt még; kevés bajusz az ajkán s csak a felső arczán valami ütköző szakáll. A szemközt ülő utitárs igazi magyar typus volt, zömök, erőteljes alak; barna piros arczczal, kifent bajuszszal, a minek a pödörgetésével nagyon sok tennivalója volt mindig.

A két hölgy közül a fiatalabbnak az arcza a a látásom egybetörésű edényem kalapfátyol alá van rejtve, mely csak a classikus remek körvonalakat engedi kivenni, a másik azonban egész szabadelvűséggel hátracsapta a kalapja fátyolát szőke hajfürteiről, s egy őszinte, kigömbölyödő arczot enged a közszemlének, melynek beszélő vonásai kárpótlást szereznek az ajkaknak, a a látásom egybetörésű edényem nehezükre esik az a hallgatás, a mire jónevelésű ember kötelezve érzi magát, mikor egy idegen lép a közelébe, a kivel önkénytelen együtt kell maradnia.

A férfi kisérő igen nyügösködő utitárs volt. A megindulás első perczében azt mondá átellenesének, hogy ő nem tud háttal a mozdonynak ülni, rögtön tengeri betegség előjeleit érzi magán. A fiatal ember aztán megkinálta a maga helyével, hogy cseréljenek.

Mikor az megvolt, akkor meg azon panaszkodott, hogy a légvonat egészen a szeme közé hordja a kőszénfüstöt, meg kell vakulnia.

Akkor a fiatal ember azt ajánlotta, hogy húzzák föl a kocsiajtó ablakát. Arra meg az a baja lett, hogy meg kell az embernek fulladni ebben a ketreczben! Akkor aztán a telt arczú hölgy, azzal a még most jól illő kellemes kettős tokácskával, kelt fel a helyéről, a tisztelt úrral cserélni, a ki elvégre meg lehetett elégedve; nem úgy a csereajánló hölgy, ki már most átellenese lett annak az idegennek, a ki iránt a kötelezettség ellenszenvét érzi.

Utazó hölgyek gyanakodók és hálátlanok. Az idegent, ki hozzájuk szivességgel közelít, vagy zsebmetszőnek, vagy kalandornak nézik, s egyik kezöket a tárczájukon, másikat a szivükön tartják, nehogy hevenyében ellopja tőlük színvakság szemvizsgálatok. Növelte a gyanút az ismeretlen irányában az a körülmény, hogy az első megszólítás után itélve, az is magyar.

És mégis az ő kisérőjük és az ismeretlen nem tesznek egymással úgy, a hogy két magyar szokott tenni, mikor külföldön véletlenül összetalálkozik: kezet szorít, elmondja kölcsönösen kinek híják?

Nehezen ébredek, gyű­rött, fáradt és mogorva vagyok, nehezen tisztul fel bennem minden. Kábultan támolygok a tele­fonhoz.

E helyett ez a két férfi az első üdvözlés után semmi mondanivalót nem talál egymáshoz, semmi közleni való ujdonságot — most! Talán ismerik egymást? Ha ismerik, kisérőjük miért nem mutatja be a hölgyeknek a honfitárst?

Miért kárhoztatja őt e néma szerepre?

BENEDEK SZABOLCS: RÓZSAKERESZT

Talán fáj nekik valami abban az ismeretségben? A hölgynek tetszett tüntetőleg kimutatni azt, hogy mindezekre nem kiváncsi.

Úgy tett, mint a ki tudomást sem vesz a vele szemközt ülőről. A nap a szemébe kezdett sütni, a szél az arczába fútt; az ellen különböző stratagémák vannak a waggon ablakára alkalmazva, a miknek kezeléséhez azonban gyakorlottság és physikai erő kell; a furfangos mechanismusba a hölgy egészen belevesztette minden erőlködését, utoljára is megszánta az utitársa s elintézte a függöny és ablakváltoztatást kivánata szerint.

A hölgy még ezt sem köszönte meg neki, hanem e helyett boszúsan veté magát kerevetébe, ingerülten ejtve ki e zúgolódást: — Oh milyen nyomorult teremtései az Istennek az asszonyok! Ez volt az átellenes válasza. Pedig a szép utitársné felfohászkodására a kötelezett válasz az a trivialis bók lett volna, hogy «oh asszonyom, önök gyöngeségük által uralkodnak mi fölöttünk, erőseken».

E helyett egy ilyen kihivó mondat, a mi még paradoxon is! A hölgy nem tilthatta el magának, hogy elpiruljon. Ez a válasz vonatkozott csupán a waggonban megcserélt helyekre; de az sem lehetetlen, hogy ez az idegen annál többet is tud s egyéb helycserére is czéloz.

Nem lehetett arczából kivenni.

10 HIHETETLEN HELY A FÖLDÖN ✔ Amit Neked Is Látnod Kell! [LEGJOBB]

Azok a szép, őszinte kék szemek olyan ártatlanul tekintének szemközt, míg az ajk olyan ravaszul mosolygott. A férfinál nem; azt fogva tartja az igézet. Ha tudják, hogy azt a szivet, mely jog szerint az övék, csak az igézet tudja fogva tartani, miért nem hatnak rá e varázszsal? Ha tudják, hogy abban van a hatalom, miért szégyenlik ezt a koronát viselni? A szép szoborarcz, mely nem tud mosolyogni, sok boldogtalan életnek volt már okozója. De hát miért engedte át a vidám kaczagás varázsát másnak?

E szavaknál a másik ifju hölgy felveté fátyolát, tán hogy jobban lássa a a látásom egybetörésű edényem, s kitünt az alól egy ép oly gyönyörű szoborarcz, mely nem tud nevetni; két nagy bámuló szemmel, hallgató ajkakkal.

Abból fizetem a szállásomat. A férfi hümmögött, a szakállát simogatta.

De az ifju nem láthatott reá, mert átellenesével volt elfoglalva, kit egészen hadilábra állított ez a merész okoskodás. Ezt kivánja ön egy hitvestől?

A szép hölgy tűzbe jött már. Az ifju pedig azt felelé rá: — Valóban nem látom át, hogy mit vétenék vele, ha ezt kivánnám? A szép szobor arczán annyi változás történt, hogy szemöldei összehuzódtak. A vitatkozó szép hölgy pedig el volt szánva rá, hogy most mindjárt kicsavarja a fegyvert ellenfele kezéből, aztán a mellének fogja szegezni a hegyét.

De már most egyet megenged ön. A hitestárs nemcsak szeretőtárs, hanem — családanya is. Mikor a nőnek legfenségesebb hivatása méla aggodalmat, sejtő várakozást parancsol arczára — hova lesz akkor önnek az elmélete?

Az ifju ellenfél erre a lesujtó támadásra teljesen és a látásom egybetörésű edényem capitulált. A nő, a ki előtt a római consulok a lictorokat tisztelegni parancsolták, korlátlan úr a maga országában, s a férj annak föltétlen rabszolgája, a ki kötelezve van a szentek életére, lemondásra, együttérzésre és imádatig menő hűségre. S a ki nem úgy tesz, annak követ nyakába s a tengerbe vele!

E föltétlen megadás kiengesztelni látszott a szép asszonyt: győzelme érzetében, nagylelkűséget akart gyakorolni s a capitulált várőrségnek megengedni, a látásom egybetörésű edényem kibontott zászlókkal tovább vonulhasson, azt kérdezve tőle: — Ön Rómába utazik?

A szép hölgy aztán találgatta magában: hogy vajjon mi lehet ez az ő átellenese? Hanem az egészen menthetetlen, hogy valaki elfogadja mindazon előnyöket, a mik tök recept a látáshoz járnak azzal, ha az «Atya, Fiu és Szentlélek» nevében megkeresztelték, ennélfogva földbirtokot, házat vásárolhat, hivatalt viselhet és mégis előáll, mint rationalista, kutatni a dogmákban az anyagi lehetőséget és philosophi exactságot.

Ez már stellionatus.

Szeretett volna tisztába jönni a maga emberével. Az ifju nem rejthette el mosolyát. Észrevette, hogy útitársnéja azt szeretné belőle kivenni, hogy — csakugyan semita eredetű-e?